S még hófehér, csillagokkal díszített ruhám
 összepiszkolt szegélyében is láttam némi esztétikát
Akárcsak egy örökös körforgás, mely elragad s sosem ereszt
elraboltál te is, szó nélkül szeretőddé téve engem
S aznap még a nap az égen
sem ragyogott oly szépen, mint azok a csillagok a csendes éjben.
Széppé tettek, néhanapján olyanná, akire azt mondod,
hogy titokzatos, akárcsak egy szellem.
Ilyen voltam én, a fehér textíliában, fejemen hajkoszorúval
szívemben szerelemmel mely azt súgta előszeretettel,
hogy szeretlek, s elvesztelek, mert ennek egyszer véget vetek.
Most.