Biztos mindannyian hallottuk már a bűvös, és minden félelmet előidéző kérdést:
Mi leszel, ha nagy leszel? Hová szeretnél menni tovább tanulni?
Talán néhányan már első kézből, saját példából okulva megízlelték milyen rémisztő is tud lenni ez a pár szó egy mondatba sűrítve. Azonban ez csak egy pillanatnyi állapot életünkben, amikor is bizonytalanul próbálunk egyensúlyozni az élet küszöbén, keresve a nekünk elrendelt utat.
Mihez is akart kezdeni az életével, amikor gimnazista volt? – kíváncsiságtól eltelve tettem én is fel eme kérdést néhány tanárunknak.
„Azt hiszem színésznő szerettem volna lenni.” – kaptam meg az első választ Karácsonyi Melinda tanárnőtől. – „Én hetedik-nyolcadik osztályos koromban gyerekszíni stúdiókba jártam fel Pestre. Majd általános iskola után, drámatagozatos gimnáziumot választottam, Budapesten a Vörösmarty Mihály gimnáziumot, bár mehettem volna Szentesre is. Ezután ezt a humán és dráma vonalat követtem és ebből is érettségiztem. De mivel ezekhez a végzettségekhez nem jár diploma, úgy gondoltam, hogy azért egy diploma se ártana a családba. Ezen okból kifolyólag az olasz szakra jelentkeztem, miután volt már egy olasz felsőfokú nyelvvizsgám, hiszen Olaszországban is éltem kint egy évet.”
Bár szeretett olasz és dráma szakos tanárnőnk esetében talán nem volt meglepő a válasz, miszerint színész karriert álmodott meg magának, azonban volt egy riport alany, akinek első mondata őszintén megdöbbentett.
 „Én először állatorvos szerettem volna lenni, de aztán erről úgy gyorsan letettem. Mivel én nyelvi osztályba jártam, elég magas óraszámban tanultuk a nyelvet. A nyelvtanulás elég kézenfekvő volt ezen okból. A magyart pedig szerettem, majd pedig Szegeden az akkor még József Attila Tudomány egyetemen végeztem, mint angol-magyar szakos tanár. Első körben általános iskolai tanító akartam lenni, de jól ment a tanulás ezért megpróbáltam – és szerencsére sikerült is – egy magasabb célt elérni.” – fejtette ki nekem Farmasiné Vízhányó Anita tanárnő pályájának kezdeti szakaszát.
Még több kíváncsisággal eltelve tovább kérdezősködtem a tanári karban, hogy ki milyen álmot dédelgetett magában tizenéves korában, s harmadikként Tarjányi Sándor tanár úrnak címeztem kérdésem.
„Eredetileg közlekedési mérnök szerettem volna lenni, azonban a szemem miatt nem javasolták, hogy erre a szakra menjek. Tanácsolták a vegyészi, – amin őszintén meglepődtem – tanári és egyéb pályákat. Mivel a matekot már hetedik-nyolcadikos koromban szerettem, és jól is ment úgy döntöttem, hogy matek tanár leszek.”
Azonban nem csak meg nem valósult elképzelésekkel találkoztam, volt szerencsém olyan riportalanyokhoz is, akik beteljesült és már előre elrendeltetett hivatások történetét mesélték el nekem.
„Nem fogod elhinni, de töri tanár akartam lenni. Nekem középiskolába olyan töri tanárom volt, akire azt mondtam: Én is ilyen akarok lenni, mint Ő!” – felelte némi csodálattal a hangjában Nagy István tanár úr. – „Általános iskolában nagyon nem, ki nem állhattam a történelmet, de ez a középiskolában teljesen megváltozott. A tanárom miatt már akkor tudtam, hogy történelem tanár akarok lenni.”
Utolsóként pedig Abonyi Péter tanár úrral volt szerencsém beszélgetni egy kicsit elképzeléseiről, álmairól.
„Én már gimnazistaként, sőt általános iskolában is tudtam, hogy testnevelő tanár akarok lenni. Kilenc, tízedik osztályban külön, felkészítő órákra jártam, mivel én közgazdasági szakközépiskolában tanultam. Ebből kifolyólag én ide – a Móra Ferenc Gimnáziumba – már tízedikesként bejártam szertornára.  Ezután pedig Szegedre mentem a Juhász Gyula Tanárképző testnevelő szakára.”
A válaszokból és tanáraink szavaiból leszűrve a tanulságot, úgy gondolom sose hiba nagyot álmodni, a célért keményen dolgozni, hisz felnőttként meg fogjuk köszönni magunknak azt a sok kitartó munkát, amit a jövőnkért teszünk.