Varga Márk remekműve első helyezést ért el a meghirdetett pályázatunkon, vers kategóriában.

Barátom voltál...

Egyetlen hibám lehetett volna, mégis elkövettem.
Azt hittem, az érzés, mi mélyen nyomja szívem, kötetlen,
Legalábbis Te tőled... Azt hittem, barátok vagyunk,
Ám rá kellett jöjjek, ennél többről szól dalunk.
Minden ölelésem félreérted, és attól tartok,
Lassan már én is! Végül értelmet nyernek a harcok,
Melyek szívemben folynak érted. Több vagy, mint egy barát?
S ha megnyerem az értelmetlen, végsőkig folyó csatát?
Szívemre hallgassak végül, vagy az eszemre?
Bár én úgy érzem, csak egyetlen gyógyírt tudnak sebemre.
Rosszkedv ellen gyönyörű mosolyod, ha látom,
Hogy nem nekem szól, én már azt se bánom!
Szemeid úgy ragyognak, mint égen a csillagok,
Mikor közel jössz, kerülgetnek édes illatok.
Mindennap hiányzol, de mindig mikor újra látlak,
Nem kell újra s újra ellentmondanom a vágynak, 
Mert számomra minden ölelésed ajándék,
Mint kisdednek a fajáték.
Bárcsak tudnám, Te mit érzel!
Bárcsak hallanám gondolatod, mikor szemeimbe nézel.
Bárcsak Te is éreznéd azt, mit én! 
Értenéd, miért szól Neked e versikém.
Igaz, nem tudom... Nem tudom, hogy irántam mit érzel.
Nem tudom, hogy Te is rám gondolsz-e éjjel?
Vagy mellkasod fogod véres kézzel,
Mert Te is éppúgy mély sebből vérzel.
Elmondanám, hogy szeretlek, szeretlek Téged!
Elmondanám, én bármit megtennék, Érted!
De nem mondhatom el, nem mondhatom.
Félek, ha elhagyná számat e mondatom,
Barátságunk egyszer s mindörökre álomképpé válna;
S a szíved bennem embert már többé nem látna,
De mégis! Eléd állok, szemeidbe nézek, és elmondom!
Engem már az se zavar, ha végleg elrontom.
Mert akárhogy is érzel, tudd, én mindig itt leszek veled.
Ha bármiben is kell, én segítek Neked;
S ha egyszer kívánhatnék bármit, de csak egyet!
Én azt kívánnám, hogy egyszer szerelemtől égve foghassam meg kezed.